Milyen is volt 2023? Nehéz lenne röviden összefoglalni. Egyrészt egy sokkal jobb év van (szerintem) mögöttünk, mint amilyen 2022 volt. Sokkal szabadabbnak éreztem magam, és bár rengeteg tervem volt, azért kicsit demotiváló a tudat, hogy nem minden úgy alakult, mint szerettem volna. (Ezek egy részéről majd mesélek az újévi fogadalmas bejegyzésemben részletesebben is.) Aminek mindenképpen örülök, hogy a japánom sokat fejlődött (sokadszorra is köszönet az otoméknek és a japán tanárnőmnek érte), illetve 2023-ban elkezdtem kínait is tanulni! Még mindig a nyelvtanulós utam legelején járok, de nyáron letettem a HSK1-es nyelvvizsgát, ami azért nagyon sok örömet okozott. Sajnos mint mindig, így év végére, a munkabeli szezon megkezdésével igen erősen megfogyott a lendületem minden téren... De azért túléltem valahogy, még ha voltak olyan pillanatok is, hogy szívem szerint csak hazamentem volna aludni. Idei otomés tendenciáim 2023-ban szépen szólva is megszívattam magam. Hiába fogadkoztam, hogy nem fogok több játékba belekezdeni, hanem elsőre befejezem a már elkezdett játékaimat, ez nagyon nem így alakult. A Moujuutsukai to Ouji-sama Portable-t ugyan befejeztem, majd egész gyorsan végigjátszottam a Nightshade-t is (magamhoz képest legalább is), de a Dance with Devils például teljesen elmaradt. Ugyanis idén két rettentően hosszú játékkal is játszottam, ami nem más, mint a Jack Jeanne és a 9 R.I.P.. Előbbivel a Switchem szerint eddig 115 órát játszottam, az utóbbi pedig összességében 90 órát vett igénybe. Amit nem panaszkodásként mondok, mert mindkettő fantasztikus élmény, egyszerűen inkább csak amolyan ténymegállapítás, hogy ha jobban beosztom az időmet és rendszeresebben játszok, nem úszok el ennyire mindennel. Így az alábbi otoméket fejeztem be 2023-ban: Azt kell, hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok magammal még az elcsúszásaim ellenére is, mert
Meg egyébként is szerettem volna többet játszani, mint 2022-ben, ami sikerült is, mert három játékot befejeztem a 2022-es kettőhöz képest. Igaz, idén nem játszottam demókkal, de helyette bejöttek a Drama CD benyomások is, aminek nagyon örülök, mert régebbi tervem volt már azokkal is foglalkozni. Így végül is két játék van, amit még játszom: Ezek közül a Jack Jeanne-nek nagyon a végén járok már, így ténylegesen majd csak a Dance with Devils marad, amit szeretnék már koncentráltan/kizárólagosan játszani. Ideje lesz ráállnom arra, hogy egyszerre csak egy otomével játszom! Nyilván biztos van, aki nálam sokkal többet játszott 2023-ban, ez nem verseny és nem is kívánom magam másokhoz hasonlítani. Egyszerűen csak örülök, hogy a 2022-es évhez képest több időm jutott az otomékre. Főleg, hogy a három játékból kettőt ráadásul japánul játszottam, ami nagyszerű élmény és gyakorlás/tanulás is volt a számomra. Szerettem volna fenntartani azt is, hogy változatos kiadóktól játszom, és ez valamennyire sikerült is: bár a játékok körülbelül fele Otomate cím volt, így is volt egy Broccoli és egy D3 Publisher játékom is (mivel a Dance with Devils-el gyakorlatilag semmit se játszottam, így a Rejetet most nem említem). Alig várom, hogy 2024-ben még változatosabb címeket tapasztalhassak meg! Díjosztó gála Ahogy tavaly is, úgy most sem maradhat el, hogy díjazzam a kedvenceimet! Idén sokkal több kategóriával érkezem, de így is vérben forogtak a szemeim, egyik-másik témában annyira nehéz volt döntést hoznom. Figyelem! Az előző évihez képest most sokkal több kategóriával érkeztem, és lesznek köztük endingekre vagy CG-kre spoileres bejegyzések is. Így aki ezekre érzékeny, az kérem, csak a most következő "Kedvenc route-ok" díjosztót olvassa el, mert ez spoilermentes. Az utána következő kategóriákban előfordulhatnak spoilerek! (Főleg a CG-ket vagy egyes endingeket illetően.) Kedvenc route-ok 🏅 5. helyezett: Mitsuki (Jack Jeanne) 🏅 Ha valaki azt mondja nekem, hogy ennyire meg fogom szeretni Mitsukit, biztosan kinevettem volna. De a route-ja annyira érzelmes volt, és olyan részletesen ki tudták bontani Mitsuki karakterét és konfliktusait, hogy képtelen voltam nem megszeretni. Pedig más route-ok alatt annyira nem kedveltem (nem volt vele különösebb gondom, egyszerűen csak nem fogott meg), de ahogy kicsit teret kapott, és megmutathatta magát, az az egyik idei kedvencemmé tette őt. 🏅 4. helyezett: Klaus (Moujutsukai to Ouji-sama) 🏅 Klaus egy fantasztikus karakter a maga elsőre zsémbesnek tűnő jellemével, ám annyi erő és intelligencia rejlik benne, hogy teljesen az ujjai köré csavart. Nagyon örültem neki, amikor végre őt is sorra keríthettem a játékban, mert végig ott motoszkált a fejemben más route-ok alatt, hogy "bezzeg, ha Klaus tudna ezekről, minden mennyire más irányt vehetne!", és nem is okozott csalódást. Az abszolút kedvencem az Extrák között olvasható rövid története volt, ami egyrészt szívszorító volt, másrészt pedig zseniálisan bemutatta, hogyan alakult a Tianával való kapcsolata (aki játszik a játékkal, azt semmiképp se hagyja ki!). 🥉 3. helyezett: Kouyou (9 R.I.P.) 🥉 Kouyou nem véletlenül a játék legnépszerűbb karaktereinek egyike, hihetetlenül kiegyensúlyozott és szórakoztató a viszonya Misával, aminek minden percét imádtam. Alapból a "városi legendák" common route is fantasztikus lett, de sosem gondoltam volna, hogy az arról leágazó Kouyou karakterroute is ennyire magával ragad majd. A személyisége egyszerre vicces és csábos a maga kicsit pimasz, féltékenykedős jellegével, de közben mégis végtelenül törődő szereplő. 🥈 2. helyezett: Koharu (9 R.I.P.) 🥈 (Igazából sokat őrlődtem, hogy őt vagy a szintén legalább ennyire kedvenc Titkos Karaktert tegyem meg második helyezettnek, de nem szerettem volna spoilerezni, így biztonsági okokból is Koharut választottam.) Nagyon imádtam a karakterét és a Misával kialakult kapcsolatukat. Főleg az volt nagyon üdítő változás, hogy Koharu kötelességtudatból meg sok más miatt sem mert Misának beszélni az érzéseiről, így a főhősnő volt az, akinek mindent kezdeményeznie kellett. Nagy gyengém az a fajta szerelmi vágyódás, ami elérhetetlennek/lehetetlennek tűnhet, és nagyon hatásos volt ezt kivételesen inkább a főhősnő irányából érzékelni. Nagyon jó móka volt szegény Koharu védelmét egyes helyzetekben ripityára törni, és szerintem nem élveztem még ennyire azt, hogy zavarba hozhatok egy srácot! 🏆 1. helyezett: Choujirou (Nightshade) 🏆 Tudom, hogy sokan fújnak szegényre, és sok kritikát kapott a route-ja, mert egyrészt Enju unokatestvére, másrészt hogy sokszor nem is szerepelt a saját route-jában. De szerintem annyira zseniálisan megírták Enjuval a kapcsolatukat, hogy én gyakorlatilag remegve-sírva játszottam a route-jukat. Imádtam a tiltott szerelem aspektust (nemcsak a rokoni, tanár-diák, hanem a kötelesség-szerelem konfliktus miatt is), amit a route-ja bemutatott, szerintem hihetetlen érzékiséggel tudták ezt ábrázolni, amit csak még inkább felerősített Choujirou távolléte. Bár a Nightshade sok route-ját nagyon szerettem, Choujirou az idei abszolút kedvencem lett. 🏵️ Különdíjas: Hanzou (Nightshade) 🏵️ Bár nem tettem bele a tényleges díjazásokba (mert mégiscsak Choujirou volt a kedvencem, meg valahogy vért izzadva a többi játék által kiontott kedvenceimet is tennem kellett valahová), de Hattori Hanzou mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni! Nagyon szerettem a route-ját, mind tudjuk, hogy egyszerre volt Enju számára rivális, barát, tanár, szerelem és még sok minden más is. A főhősnő egyértelműen mellette járta be a legnagyobb fejlődési ívet, amit én nagyon élveztem és szeretnék most így, különdíjként megemlékezni róla. Egyéb kategóriák Figyelem! Az esélyes spoilerek innentől indulnak! Kedvenc mellékszereplő, akivel route-ot szeretnék: Chuui (Jack Jeanne) Igen, direkt létrehoztam egy kategóriát, hogy legyen hol szerepeltetnem Chuui-t! Szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy Chuui lett a legnagyobb szerelmem a Jack Jeanne-ban. Hiába nem románcolható karakter, mégis annyira jól meg lett írva, annyira központi szerepet (akár konfliktusként, kihívásként vagy máshogy) játszott az eddig játszott route-jaim alatt, hogy nem egyszer ellopta a rivaldafényt a tényleges LI-ktől. Tudom, hogy van a játékban valami endingje neki is (ott még nem tartok), de én határozottan követelek egy fandisc-et a Broccolitól, ahol Chuui-val meg a többi fantasztikus mellékszereplővel is romantikus kapcsolatot lehet kialakítani. A Jack Jeanne tömve van jobbnál jobb mellékszereplőkkel, akik több figyelmet (meg külön route-ot) érdemelnének, Chuui pedig abszolút a kategóriája csúcsa. Kedvenc otome CG A Jack Jeanne számos fantasztikus CG-vel rendelkezik, illetve számra is jóval többel, mint a legtöbb otome. Így statisztikailag is nagy esély volt rá, hogy ebből a játékból kerül majd ki a 2023-as kedvencem, de amikor megláttam ezt a Kai CG-t, teljesen elvesztem. A sok érzéki CG közül ez rabolta el teljesen a szívemet. Spoilerezni nem szeretnék a történetet illetően, de maga a jelenet is nagy hatást gyakorolt rám, és ez a CG csak még inkább ráerősített a drámára. Szerintem ez az esemény volt az, aminél már határozottan odáig voltam Kai-ért! Kedvenc Best/Good Ending: Minami (9 R.I.P.) Nagyon nehéz volt pont ebben a kategóriában választani, mert mindegyik Best/Good Ending fantasztikus a maga módján (ráadásul a 9 R.I.P.-ben rögtön van kétféle is), de a legnagyobb kedvencem szerintem Minami Mennyei Endingje volt, ahol Misa és Minami együtt, démonokként éldegélnek a Pokolban. Misa nagyon menő rucit meg démoni külcsínt kapott, és imádom, mennyire átadja ez a CG a Minamival kialakult kapcsolatukat. Kedvenc Bad Ending: Hanzou (Nightshade) A Nightshade alapból tele van hihetetlenül sötét és érzelmileg megterhelő rossz végkimenetelekkel, de Hanzou Bad Endingje számomra legendássá vált. Egyrészt maga a történet is, hogy a kötelesség és a saját szerelme között őrlődő Hanzou milyen véget ért, másrészt hogy Enju mennyire bátor és szerelmes volt, hogy követte őt ezen az úton. A Bad Ending CG-je az egyik legszebb, amit valaha láttam, bizonyos időnként előveszem, hogy megcsodáljam és beleremegjek az általa felidézett érzelmekbe. Kedvenc Extra: Silvio (Moujuutsukai to Ouji-sama Portable) A Moujuutsukai to Ouji-sama egyébként is meghatározó otome számomra (amellett, hogy egyébként is fantasztikus játék), mivel az első japánul játszott otomém volt. A Silvióval töltött kis városnézés pedig tökéletes zárása volt a játéknak. Úgy éreztem, adott lehetőséget egy utolsó pillantást vetni erre a nagyszerűen megalkotott világra (mármint legalább addig, ameddig nem lesz időm elővenni a fandisc-et), illetve kicsit összeszedni az érzéseimet és gondolataimat mindazokkal az eseményekkel kapcsolatban, amiket megélhettem a játékban. Kedvenc opening: Mikoto - Gekka no Uta wa Kage Yori mo Kuroku (Nightshade) Sok szuper otome openinggel volt dolgom idén, de a kedvencem mégis a Nightshade lett. Kicsit csalás ezt a nyitányt választani, mert még akkor találkoztam vele a Youtube-on, amikor a játékot nem is ismertem, de első hallásra/hallásra beleszerettem, és onnantól csak még inkább érdekelt az otome meg a szereplők is. Fantasztikus a hangzása magának a dalnak is, imádom, hogy egyszerre rock-os, de mégis hoz egyfajta hagyományos japán zenei pikantériát is. Mikoto hangja pedig fenségesen illik ehhez a hangzásvilághoz! Nem is beszélve a dinamikusan elkészített videóról, ami képi világában csak még inkább erősít a a dal "ninjás" hatásán. Mi ez, ha nem egy évösszesítős díjazás győztes receptje?! Kedvenc OST: Ashioto 足音 (9 R.I.P.) Bár a játék maga sok ponton abszolút nem ijesztő, a kedvenc 2023-as OST-om mégiscsak a játék egyik leginkább baljóslatú dallama. Ha ezt meghallja az ember, már tudja, hogy sok jóra nem számíthat! Nagyon nosztalgikus volt külön meghallgatni, eszembe jutott, szegény Misa mennyit menekült az iskolában (és aljas módon ezt jól meg is mosolyogtam). Bár vannak más hangulatos meg riasztóbb dallamok is a játékban, nekem ez akkor is a kedvencem lett. Ennyi lett volna a 2023-as összegfoglaló! Örülök, hogy idén kicsit nagyobb díjkiosztásra futotta, szerettem volna több kategóriában is díjazni a kedvenceimet, mint korábban tettem.
Negatív kedvencekről annyira nem tervezek beszélni, de ha valakit érdekelnek a kisebb 2023-as csalódásaim (nagy negatívumaim szerencsére nem voltak), arról is szívesen mesélek kommentben vagy privátban, de magamtól inkább csak a pozitív élményekre és benyomásokra szeretek alaposabban visszagondolni. Nagyon jó kis megemlékezésekre és fankodásokra adott nekem teret ezt a bejegyzés, remélhetőleg ti is találtatok köztük érdekesebb díjazottakat.
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|