Milyen is volt 2022? Eléggé pocsék, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Végre leráztunk magunkról pár tavalyi (vagy még korábbi) rémséget, mint pl. a COVID, erre idén beütött a háború, az energiaválság, a brutális infláció stb. Szóval nem igazán tudnék jó dolgokat mondani az idei évről, ha úgy általánosságban kellene beszélnünk róla. Ennek ellenére szerencsére minezeket átvészeltük eddig (vagyis remélem, a monitor túloldalán is élhető a helyzet), és hála a támogató környezetemnek, messze nem érzem magam érzelmileg/mentálisan annyira leterheltnek vagy nyomottnak, mint egy ilyen helyzetben indokolt lenne. Bizakodok, hogy talán a jövő év jobb lesz, de gazdaságilag erre aligha lehet számítani. Ahogy az várható volt, idén sajnos nagyon sok joseimuke mobage lehúzta a rolót, de megmondom őszintén, ilyen sokra azért nem számítottam. Gyakorlatilag egy hosszabb listát lehetne írni, hogy milyen (leginkább angol szervereknek) inthettünk búcsút idén. És ez olyan népszerű játékokat is érintett, mint például az Uta no Prince-sama: Shining Live, ami miatt még azóta se tértem teljesen magamhoz... De szerencsére azért történtek jó dolgok is, végre a Twisted Wonderland angolul is elérhető a japánul nem tudóknak. Illetve továbbra is jelennek meg lokalizációk BLVN-ekhez is (például novembertől elérhető a Slow Damage is), valamint a mangakiadás is dübörög (japánul meg angolul is), így legalább ezek amiatt nem kell aggódnunk. Sajnos a japán otomés megjelenések változatlanul stagnáló állapotot mutatnak (a legtöbb idén kiadott játék továbbra is valami korábbi játék portja volt), viszonylag kevés a teljesen új megjelenés. De legalább még vannak, szóval ennek mindenképpen örülnünk kell. Lokalizációs fronton viszont nagyon megindult a szekér, aminek örülök, bár még inkább örülnék, ha ezek a lokalizációk jók is lennének (szerencsére az is akad, de továbbra is előfordulnak botrányos esetek). Így egyre többen ismerhetik meg ezt a csodálatos műfajt, és tovább nőhet a fandom. Kicsit furcsa látni, hogy ahogy áldozik le a piac Japánban, azzal megegyező erővel lobban fel a láng Nyugaton. De legalább mindig lesz, aki őrzi az "otome tüzet", nem? Idei otomés tendenciáim Idén is nagyon sok nem-otome játékot játszottam úgy általánosságban, de emiatt az otomék kicsit visszaszorultak. Idén gyakorlatilag (a sokféle demót leszámítva) csak két otomét játszottam ki teljesen: Mindegyikről írtam is véleményezős posztot, ezeket a játékikonokra kattintva tudjátok elolvasni. Illetve több játék volt, amit elkezdtem, és egy vagy akár több route-ot is kijátszottam belőlük: A Moujuutsukai to Oujii-sama Portable-t még 2021-ben kezdtem el játszani, akkor csak Lucia route-ját vittem végig, idén viszont Matheus és Erik is sorra került, illetve jelenleg is játszom Alfredet. A Dance with Devils-t az egyik Discordon kezdtük el játszani páran, és idén Urie devil route-ját vittük végig, illetve külön játszom éppen a human route-ot. A Jack Jeanne-ből eddig Suzu-kun route-ját játszottam ki teljesen, illetve nekiálltam Sou-channak is. Megmondom őszintén, hogy mindegyik játékot nagyon imádtam/imádom a maga módján. Műfajra és történetre is eléggé mások, de ez is csak azt mutatja, mennyire sokszínűek tudnak lenni ezek a játékok. Ráadásul meglepő, hogy ennyi különféle cég játékával is játszottam idén: volt itt Otomate, Rejet, Broccoli és Extend otome is! Abszolút nem tudatosan vagy direkt terveztem így, de nagyon kellemes változatosságot jelentett a műfaji különbségek mellett. Kíváncsi leszek, jövőre milyen lesz ez a statisztikám. Mint feltűnhetett, idén nagyon sok japán játékkal játszok/játszottam. Tavaly is belekóstoltam már ebbe a világba, idén viszont nagyon rákaptam az ízére. Hihetetlenül élvezem, hogy konkrétan nincsen előttem korlát, és japánul azzal játszhatok, amivel csak akarok. Nem kell a sokszor megkérdőjelezhető minőségű lokalizációra vagy (a hivatalos fordításoknál sokkal minőségibb) rajongói fordításokra várnom. Nincsenek elírások, félremagyarázások, vagy bármi más, ami zavarhatná az élményemet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl nem fogok lokalizált otoméket venni. Ennek anyagi oka is van (az angol nyelvű kópiák jóval olcsóbbak, mintha Japánból kellene importálnom), illetve természetesen gyűjtői szempontok is vezetnek (ha egy sorozatot elkezdtem angolul megvenni, már úgy fogom befejezni), és támogatói szándék is (hadd lássák, hogy van igény a további lokalizációkra!). De az biztos, hogy japán-exkluzív játékok sokkal nagyobb arányban jelennek majd meg a blogon is, mint korábban. Már csak amiatt is, mert a lokalizált játékok tényleg csak egy elenyésző kis hányadát jelentik a japánul elérhető játékoknak, én viszont nem kívánom csak az angol megjelenésekre korlátozni magam, ha már van módon japánul is játszani. Emellett (bár eléggé veszélyes vizekre evezem ezzel), de elkezdtek érdekelni a kínai mobage otomék is, nemrég a 时空中的绘旅人 című játékkal kezdtem el játszani. Nagyon lassan haladok, mert nem tudok kínaiul, és fordítóprogram kell hozzá, de nagyon élvezem. És így az évvösszesítő poszt végére terveztem egy kis díjazást is tartani az idei kedvenc route-ok tiszteletére. Mint feljebb említettem, mindegyik játékot nagyon élveztem, amikkel játszottam, így nehéz volt egyes route-okat kiemelni, de azért összeállítottam egy TOP5-ös listát. 🏅 5. helyezett: Shu (Bustafellows) 🏅 Bár a főhősnővel való dinamika tekintetében szerintem Limbo vitte nálam a prímet a Bustafellowsból, összességében Shu route-ját mégis sokkal jobban élveztem. Imádom a rejtélyes, szótlan karaktereket, és Shu kellemes kihívást jelentett. Ám Teuta pimasz személyiségének nehéz ellenállni, még a legkeményebb diókat is képes feltörni! Így nagyon élvezetes volt látni, ahogy Shu lassan megnyílik neki, és a múltjával együtt a személyisége is egyre jobban kibontakozik. 🏅 4. helyezett: Matheus (Moujuutsukai to Ouji-sama Portable) 🏅 Matheusban minden megvan, amit egy hercegtől elvárok: magabiztos, jóképű és nagyon intelligens. Nála ez még párosul nem kevés szívtipró huncutsággal és pár meglepő fordulattal is. Nagyon élveztem a route-ját, és kellemesen meglepett, hogy bár elsőre bizonyos szempontokból eléggé felszínesnek és parancsolgatós szereplőnek éreztem, de idővel kiderült, hogy mit miért tesz, és egészen nagy mélységet kapott a jelleme. 🥉 3. helyezett: Suzu-kun (Jack Jeanne) 🥉 Suzu-kun már a Jack Jeanne demója alatt belopta magát a szívembe, és tudtam, hogy ha valaha eljutok addig, hogy elkezdjem játszani a teljes verziót, az ő route-ja lesz az első, aminek nekiállok. Nem is kellett csalódnom benne, a dinamikája Kisával eszméletlen volt, és ahogy segítettem ennek a bájos kis párosnak legyűrni minden útjukba álló akadályt, sokkal jobban megszerettem Suzut, mint valaha képzeltem. A kissé bugyuta, de végtelenül szeretetteljes személyisége teljesen levett a lábamról. 🥈 2. helyezett: Urie (Dance with Devils) 🥈 Urie teljesen felforgatta a kis világomat. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom, mert az animében ő volt az egyik legkevésbé szimpatikus alak a szereplőgárdában. Ehhez képest alig libbent be a játékba, már elbájolt a mézédes szavaival, és boldoggá tett minden nyilvánvaló hazugságával. A route-ja tele volt ijesztő, hihetetlenül pikáns és érzelmileg felkavaró jelenetekkel. Volt, hogy remegtem a dühtől, volt, hogy párnába kellett fojtanom a sikolyaimat, és akadt olyan jelenet is, amit megkönnyeztem. Ha csak fele ilyen jók a Rejet játékaiban szereplő route-ok, engem egy életre a rabszolgájuknak tudhatnak majd ezek után! 🏆 1. helyezett: Allan (Cupid Parasite) 🏆 Allan route-ja az egyik legjobb idei otomés élmény volt számomra. Egyrészt azért, mert már a common route alatt megfogott a viselkedése, az általa okozott pikáns jelenetek vagy éppen vicces helyzetek. Ám mégis képes volt felülmúlni minden várakozásomat! Már az előtte szereplő route-ok alatt lehetett sejteni, hogy vele valami nagyon komoly, egész játékot átfogó dolgot akartak előkészíteni az írók, és nem is kellett csalódnom. Fantasztikus élmény lett a route-ja, annyi szenvedés, szerelem és meglepetés került bele! A Best Ending második felét végigizgultam és sírtam, annyira meghatott, illetve hozzá kötődik az idei egyik kedvenc Bad Endingem is. Így nem is csoda, hogy idén Allan kapta az első helyet. Remélem, mindenki épségben túlélte a 2022-es évet, és amennyire csak lehetett, otomékben (is) bővelkedett. Ti melyik játékoknak jutottatok a végére? Ki(k) voltak az idei kedvencek?
Illetve nagy köszönet mindenkinek, aki olvasott idén! Sok kedves visszajelzést kaptam, és többetekkel jobban is meg tudtam ismerkedni. Nagyon örülök, hogy vannak magyar otomés (vagy más joseimuke játékok kapcsán is) barátaim, akikkel tudok fankodni. Vigyázzatok magatokra, remélem, jövőre is találkozunk!
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|