Első benyomások, a játék menüi és felületei Megnyugodva tapasztaltam, hogy a játékikon milyen szép és nem olyan borzalmasan furcsán megvágott, mint amit a Piofiore kapcsán kellet látnom. Az nagyon az emlékezetembe vésődött sajnos... Az openinget a játék elindításakor lehet először látni, és megmondom őszintén, első alkalommal nagyon furcsa volt számomra. Egyrészt kapásból amiatt, mert ahhoz vagyok szokva, hogy az OP-k tele vannak a játékok artjaival és gyakorlatilag teljesen 2D-sek, itt pedig rengeteg 3D effektet és elemet lehet látni, tényleges rajzokat vagy a szereplőket viszont csak minimálisan. A dallal nem volt különösebb problémám, egyszerűen nem találtam elég fülbemászónak, de minél többet hallgattam, annál inkább megszerettem. Ishikawa Kaito az egyik kedvenc seiyuum, és nagyon szeretem, amikor egy játék a saját világának tartalmaira utal/ezeket használja referenciának. Ishikawa Kaito ugyanis az egyik mellékszereplő, Adam hangját szolgáltatja. A játék openingje, a Novalis címre hallgató szám pedig a Bustafellows világában Adam debütáló albumának a központi dala. A játék több ilyen utalással is dolgozik, ami szerintem egy nagyon ötletes dolog, és meglepődtem, hogy gyakorlatilag az elindításakor már rögtön ilyenbe is belefuthatunk. A főmenü maga is egy játékbeli utalás: a Crow által létrehozott Anima program dizájnját kapta, így olyan, mintha Scarecrow fájljai között böngésznénk! Arról nem beszélve, hogy láthatjuk, a játékot milyen mértékben játszottuk ki (az Anima Learning Performance százalékosan mutatja, hol tartunk), illetve a főmenün az óra mindig az aktuális időt mutatja (gyanítom, a Switch órájához igazítja magát). A játék felületei elég minimalisták és sötétek, de könnyen áttekinthetők. A játék menüi elég minimalistának mondhatók, kicsit sci-fis beütésük van. Szeretem, hogy nem vitték túlzásba a játék kezelőfelületeit, elég egyszerű navigálni a menüpontok között. Bár az tény, hogy a sötét színek végett azért egy idő után én egy kicsit komornak éreztem őket. Történet A játék története egy in medias res jelenettel nyit, amelyben a rendőrségen fogvatartott egyik bűnöző próbálja meggyőzni az odahívatott ügyvédet, Limbo Scott Fidgeraldot, hogy maradjon az őrsön. A tolvaj izgatottan igyekszik elmagyarázni, hogy ő igazából nem az, akinek látszik, és látta meghalni a Limbot, de visszajött a múltba, hogy megmentse. Elsőre elég furcsának tűnhet ez a fajta nyitás, de ezt követően kerülünk a történések elejére, ahol magyarázatot kaphatunk a furcsa helyzetre. A Bustafellows története egy erősen New York-ihletésű fiktív amerikai metropoliszban, New Sieg-ben játszódik. Itt él és dolgozik főhősnőnk, a lelkes újságíró, Teuta Bridges. A lány bár nagyon nyitott és sokféle téma érdekli, gondba ütközik azt illetően, hogy mégis milyen irányba kellene elmennie, milyen központi témára épülő rovatot szeretne a jövőben kiépíteni. A szorgos mindennapjait azonban egy hatalmas trauma rázza meg: amikor interjút szeretne kérni a város egyik legominózusabb védőügyvédjétől, Limbo Scott Fidgeraldtól, a férfi összeesik a nyílt utcán. Bár Teuta próbálja megmenteni, a férfi azonban a kezei között vérzik el. A lány azonban viszonylag összeszedett marad, és használja a különleges képességét: bár csupán pár perccel, de képes visszautazni az időben! Az ereje használata nagyon kimeríti, illetve mivel valamennyire tart is tőle, így csak vészhelyzetben (például mások megmentésére) használja. De mivel pont egy ilyen szituációba keveredik, kénytelen használni az erejét. A képességének azonban van még egy korlátja: nem a saját testébe tér ilyenkor vissza, hanem egy teljesen idegené felett veszi át az uralmat! Mivel pedig egy őrsön tartott tolvaj testébe kerül, így megpróbál mindent megtenni, hogy a helyzetből a lehető legtöbbet kihozva megmentse Limbot. Így keveredünk ahhoz a jelenthez, amivel a játék igen hatásosan nyit. Nekem nagyon tetszett ez a fajta történetvezetés, abszolút nem a megszokott, lineáris formula (még úgy is, hogy ezt követően leginkább időben sorba haladnak már az események, csak a kezdés ilyen kacifántosabb). A játékban emellett az is érdekes lehet, hogy az eseményeket nem is mindig Teuta szemszögéből látjuk, hanem amolyan kitekintésként azonos időben, más szereplőkkel történő eseményeknek is a szemtanúi lehetünk. Bár Limbot megmenti, Teuta így magára vonja nemcsak a férfi, hanem a vele dolgozó társai figyelmét is, akik gyanúsan tekintenek a lányra. Ameddig meg nem bizonyosodnak afelől, hogy nincsenek ártó szándékai, addig megfigyelik Teutát, sőt a lányt be is költöztetik a bázisukra! Itt jobban is lehetősége nyílik megismerni a Fixers néven futó, önjelölt igazságosztók csapatát, akikkel aztán együtt kezdenek el különféle ügyeket megoldani. Ezek az esetek rendkívül változatosak és reálisan ábrázolnak számos súlyos társadalmi problémát (többek között szó esik illegális bevándorlókról, biológiai fegyverekről, fegyver- és emberkereskedelemről, drogokról, visszaélésekről stb.), amelyekre Teuta is reflektál, illetve minket, a játékosokat is elgondolkoztat a játék számos témáról (bűnözés, társadalmi egyenlőtlenség, marginalizáció stb.). Nyilván ezekkel nem kötelező foglalkozni, mert a játék nem erőszakolja ránk ezeket, ám aki nyitott erre, az sokat elmélkedhet ilyen kérdésekben. A feszült, izgalmakkal teli nyomozás és súlyos témák azonban nem lógnak állandóan a levegőben, a sok helyzetkomikum és a szereplőgárda közötti nagyszerű kémia kellőképpen oldja a komorabb légkört, így a Bustafellows hosszabb idő után sem válik túlzottan nyomasztóvá. A játék felépítése A Bustafellows egy hosszabb közös route-tal nyit, az itt meghozott döntéseink alapján sorolódunk be az egyes karakterek route-jaira. Ebben a szakaszban a Fixers csapat közös életét és nyomozásait követhetjük nyomon, és vannak olyan jelenetek, amelyek (főleg a common route vége felé) aszerint változnak, hogy kinek a route-jára kerülünk majd. Az egyéni route-ok már inkább az egyes szereplőkre koncentrálnak: jobban megismerhetjük a fiúkat, és főleg a múltjukon (és az abból megmaradt, jelenre is kiható konfliktusaikon) segíthetjük át őket. Nagyon tetszett, hogy mindenki mennyire egyedi történetet kapott, a route-ok mindegyike teljesen különbözik egymástól, így garantáltan nem fogunk unatkozni rajtuk. Mindegyik route kapott egy Best endinget, illetve egy vagy akár több Bad endinget (ezek egy része saját CG-vel is bír). Ami nagyon felüdülés volt, hogy az egyes Bad endingek teljesen különböztek egymástól, abszolút nem voltak repetitívek, hanem mindig az adott route-hoz igazodtak. Emellett a játékban egy-egy epilógust (mindegyik sráchoz jár egy) és sok extra kis epizódot is feloldhatunk, amelyekben a fiúk szemszögéből figyelhetünk meg egyes történéseket. A játék minden route-jának visszatérő eleme Teuta múltjához kötődik: a testvérét, Zolát évekkel korábban meggyilkolták. Ahogy haladunk előre a történetben és a route-okkal (érdemes az ajánlott sorrendben haladni, hogy a nyomok ideális módon kerüljenek elő), úgy egyre több részlet derül ki a halálának a körülményeiről, illetve egy rejtélyes szervezet is határozottabb körvonalakat nyer. Ezekkel bár valamennyire foglalkoznak a common és a karakterroute-ok is, de játék fináléját (ez gyakorlatilag egy két felvonásos zárás) akkor oldhatjuk fel, ha korábban minden route-ot végigvittünk. Ez a finálé ad egészen megdöbbentő választ Zola sorsáról és a Ruy Lopez nevű szervezetről is. Bár a játéktól korábban sem volt idegen a komoly témák felvetése, engem a két fejezet így a végén teljesen megdöbbentett és nagyon megviselt érzelmileg. Sokat sírtam rajtuk, de ezt teljesen pozitív értelemben éltem meg, a nagyszerű narrálás és következetesen felépített történetvezetésnek hála tudott belőlem ennyire erőteljes érzelmeket kiváltani a Bustafellows. Nem mondom, hogy nem maradtak megválaszolatlan kérdéseim, de mivel jelentettek már be a játékhoz folytatást, talán az nyújt majd tényleges lezárást. A játék stílusra engem egy izgalmas, nyomozós thriller sorozatra emlékeztetett: mintha csak egy tévéműsor egyes adásai lennének a játék egyes fejezetei: mindig kaptunk a fejezetek elején egy rövidebb felvezetést, illetve kedvhozó betekintést a következőkhöz az adott fejezet legvégén. Sőt Adam "The Zero Hour" adása is sokszor reflektált a történésekre! Nagyon ötletesnek találtam ezt a fajta stilisztikai megoldást, de mivel az egyes fejezetek első illetve utolsó sorairól legtöbbször lemaradtak a feliratok (ezeket a Log-ban vissza lehet nézni, kivéve talán a játék zárójelenetét), így a japánul nem tudóknak okozhatott némi fennakadást. Ugyanez igaz arra is, hogy számos jelenetben más szereplők beszéltek a háttérben (esetleg ment a tévé vagy a rádió), és ilyenkor csak az előtérben zajló beszélgetések szövege jelent meg a képernyőn, a többit az ember vagy értette hallás alapján, ha tud japánul, vagy a játékosnak ismét a Log-ot kellett nyitogatni és utánaolvasni, hogy milyen háttérszövegekről maradt le. Ez nem a lokalizáció hibája (az olyan jellegű dolgokat nem igazán kommentálom), hanem alapvetően ilyen a játék, ez sajnos programozási gond. Remélhetőleg a folytatásban kicsit finomítanak még ezen. Szereplők
Limbo a maga magabiztosan flegma és sokszor igencsak okoskodó stílusával az elejétől kezdve az egyik kedvencem volt, tökéletesen hozta a veretlen védőügyvéd-szerepet. Imádtam, hogy a magasan ívelő karrierje és vagyona ellenére mennyire közvetlen a többiekkel, és igyekszek támogatni a csapatot. Shu nagyon rejtélyes és viszonylag komoly szereplő, így nagyon kíváncsi voltam, vajon mi bújhat meg a háttérben/a múltjában. A veszélyes foglalkozása és sokszor nyers szavai ellenére (már amikor beszél, nem pedig csak hallgat) azonban nagyon helyén van a szíve, és ő lett talán a kedvenc szereplőm a játékban. Helvetica az ügyeletes szépfiú, aki valahogy mindig képes volt fényezni magát és zavarba hozni Teutát (meg nem egyszer a többieket is). A kacér megnyilvánulásai teljesen levettek a lábamról, főleg, amikor a megdöbbentő előéletére is fény derült, utána egészen más színben kezdtem el látni. Mozu elsőre kicsit nehezebben megközelíthető és megérthető szereplőnek tűnt a sokszor túlzottan is logikus viselkedésével. Ennek ellenére rá kellett, hogy jöjjek, mennyire tehetséges és szeretnivaló jellem a maga furcsaságai és nehezen kifejezett érzelmei ellenére, és az ő route-ja az egyik legizgalmasabb volt a számomra. Crow abba a karaktertípusba tartozik, ami az egyik legnagyobb gyengém, az " iszonyatos múltat humorral és állandó jókedvvel takargató" archetípusba. Engem az elején teljesen meg is tudott vezetni a maga esetlenségével és nyíltan kifejezett érzéseivel, ám a route-ján rá kellett, hogy jöjjek: sokkal, de sokkal több rejlik benne, mint amit elsőre gondolna az ember! Látvány és zene Sajnos állóképekről nehéz visszaadni, de egyik-másik helyszín szó szerint mozog! A Bustafellows látványvilága szerintem gyönyörű. A helyszínek részletgazdagok és meseszép olajfestmény érzetét keltik, és különösen jól visszaadják az "amerikai nagyváros" érzetet. Ami nagyon pozitívan lepett meg, hogy a helyszínek közül pár igencsak mozgalmas! Ezt úgy kell érteni, hogy nem egyszerűen állóképek, hanem számos mozgás történik rajtuk (például a srácok bázisán Crow monitorjai más-más képeket mutatnak, ahogy Anima pásztázza New Sieg utcáit; vagy például a jobb felső képen szereplő Central Core tele van érdekes hirdetésekkel és kivetítőkkel stb.). Ez a fajta interaktivitás nagyon sokat hozzáadott az élményhez, csak még inkább élőnek tűnt tőle a város. Ugyanez igaz a szereplőkre is, akiknek amellett, hogy beszéd közben mozog a szája, még pislognak is. A karakterdizájnokat Sumeragi Kohaku készítette, aki kevésbé az otomés, inkább az erogés körökben ismert. Nekem nagyon tetszett a szereplők külseje, nagy gyengém lett, hogy a karakterek szinte mindegyike ombrés hajjal bír, ilyesmit viszonylag keveset látok, pedig élőben is nagyon szeretem ezt a hajfestést. A játék hangzásvilága bár tetszett, annyira nem volt kiemelkedő számomra. Volt pár szám, amiket nagyon szerettem, de a többség szerintem hamar felejthető. Ami még inkább a fejemben maradt, az a hangeffekt, amit Teuta erejének aktiválásakor hallhatunk. A seiyuuk mint mindig, most is nagyon odatették magukat, a két kedvencem a Helvetica hangját adó Yoshino Hiroyuki, illetve a Carment alakító Kakihara Tetsuya lettek. Összegzés A Bustafellows egy nagyon jól kiegyensúlyozott játék lett szerintem. Van benne idegtépő izgalom, drámai fordulatok és nem kevés emberi tragédia. De ezeket a vicces helyzetkomikumok és frappánsan megírt párbeszédek, valamint a jópofa szereplők (és az egy részükkel kialakítható románc) nagyon jól egyensúlyozták.
Azt mindenképpen érdemes tudni, hogy bár a Bustafellows otome, de a romantikus tartalmak csak a játék végefelé jellemzőek, a játékmenet nagy része inkább thrillerszerű nyomozásokkal telik. Így aki valami rendkívül romantikus, könnyedebb játékra vágyik, az nem biztos, hogy jól jár a Bustafellows-zal. Aki azonban nem bánja a lassan kibontakozó romantikus érzelmeket, illetve szimpatikusnak találja a játék alapvetően realista (ám kis természetfelettivel meghintett) világát, annak bátran ajánlanám, hogy tegyen vele egy próbát.
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|