A játék már a demó előtt is felkeltette az érdeklődésemet, leginkább három dolog miatt:
Maga a játék ikonja a borító egy kivágott része, de szerintem már ez a lágy, egyedi grafika is előrevetíti a játék művészibb mivoltát. A játék menüje nagyon egyszerű, ez a fajta letisztultság az egész otoméra jellemző. Mondjuk kicsit furcsa volt, hogy a főmenü teljesen angol, a játékon belüli menü pedig teljesen japán... Nem zavarna/furcsállnám ennyire, ha nem lennék kicsit túlzottan a következetesség híve. A főhősnőnk, Tachibana Kisa meseszép, ezen a képen talán jobban is látszik. Mivel én az otomékkel játszás során nem képzelem bele magam a főszereplők helyébe, így meghagytam a saját nevét. Főleg, hogy a Jack Jeanne azon ritka játékok egyike, ahol a főhősnő is kapott szinkront, így pláne nem lett volna szívem elvenni az identitását. A játék története Kisa körül forog, aki bár gyerekként is szeretett a bátyjával, Tsukival és az egyik barátjukkal, Soushirouval különféle történetek eljátszani/elszínészkedni, sajnos végül magára marad. A testvére ugyanis felvételt nyer a legpatinásabb színészképző akadémiára, az Univeilre. Kisa álma hiába volt hasonló bátyjáéhoz, de mivel a Univeil bentlakásos fiúiskola, így nem tudta követni testvérét. Soushirou pedig elköltözött, így gyakorlatilag évekig magányosan tengeti a mindennapjait, lemondva az álmairól. Egészen addig, amíg össze nem fut az Univeil igazgatójával. A férfi szeretné lerázni magáról az iskola fojtogató hagyományait, és meghívja Kisát az iskolába, mert úgy gondolja, a lány jelenléte változásokat hozhat az intézmény és tanulói életébe. De Kisa csak akkor válhat az iskola tanulójává, ha eltitkolja a nemét, és a többi jelölthöz hasonlóan sikeresen felvételizik. No meg persze ezt a titkot meg is kellene tartania, ha bekerül, mert ha időközben kiderül, hogy lány, akkor kicsapják. (Nagyon kevesen tudják az igazságot a nemét illetően, de gyakorlatilag mindenki más előtt fenn kell tartania a látszatot.) A felvételi vizsgán megismerkedik pár másik szereplővel (lásd egy részüket a képeken fent és alább), illetve szerencsére felvételt is nyer az iskolába. Innen indul be jobban a játék, ahogy nyomon követhetjük Kisa mindennapjait, a kapcsolata alakulását a többiekkel, és boldogulását az iskolában. Illetve ami nekem az egyik kedvencem volt: szemtanúi lehetünk, hogy a főhősnő valóban változást hoz az iskola életébe, kezdve a többiek színészkedéshez való hozzáállásával. A demó ugyan csak a játék legelejét fedi le (bár demóhoz képest nagyon is tartalmas volt a maga körülbelül 4-5 óra játékidejével, egészen a legelső előadás végéig játszhatunk!), de már ennyi idő alatt is érezhető változást lehetett tapasztalni. Mielőtt még mesélek a játékmenettel vagy szereplőkkel való benyomásaimról, szeretnék még kicsit írni a játék (szerintem zseniálisan kitalált) világáról pár érdekességet. Maga az Univeil két nagyon különleges "kategorizálást" alkalmaz a diákokon. Egyrészt az intézményben három évfolyam van, ezen diákokat a négy osztály egyikébe sorolják: a Quartz, Onyx, Rhodonite vagy Amber osztályokba. És nem meglepő módon mindegyik egyedi a maga módján:
Másrészt mindenki a kétféle szerep egyikébe kerül besorolásba az év közben előadott színdarabok tekintetében: a Jack szerepű diákok alakítják a színdarabok férfi karaktereit, míg a Jeanne-ok a női szereplőket (a Jack/Jeanne maga a szerep, illetve az adott szerepet előadó diák megnevezése is). Valamint mind a Jack, mind a Jeanne szerepkörben külön elnevezést kap az adott előadás női és férfi főszereplője. A Jack Ace a főhős, míg az Al/Ar Jeanne (jesszus, hogy kellene ezt átírni???) pedig a főhősnő elnevezése (ebben az esetben is használhatók a kifejezések magukra a szerepekre, illetve a diákokra is), és nem kis hírnév jár ezeknek a titulusoknak a viselésével. Kisa rejtélyes módon eltűnt bátyja, Tsuki például a saját idejében legendás Jack Ace volt, így nem csoda, ha Kisa is megpróbál felzárkózni a testvéréhez. A játékmenet a hosszabb bevezetést követően jobban ráfókuszál az otome egyik legfontosabb elemére: a statnövelésre. 100 ponttal indulunk, amelyből 10 pontot felhasználva minden hétköznap kiválaszthatunk egy statot, amit növelni szeretnénk: futhatunk (hiszen kell ez erőnlét!); tanulhatunk; gyakorolhatunk éneklést, táncot, színészkedést és zenét. Illetve pihenhetünk is (amit kell néha, ha fogytán vannak a pontjaink), ami 70 pontot visszaad nekünk. Mindezek mellett nagyon sok érdekes jelenetet feloldhatunk az egyes tevékenységek végzésével, szóval nem csak ész nélküli kattintgatásból áll a játék, hanem megfigyelhetjük, ahogy a szereplők az aktuális színdarabra készülve milyen problémákkal szembesülnek vagy hogyan gyakorolnak együtt. Sőt, még vannak ritmusjátékok is, amikkel az elkövetkezendő előadásunkra gyakorolhatunk! A hétköznap ugyan a statnövelés ideje, ám a hétvége mindkét napján találkozhatunk a többi szereplő egyikével. Ha elég magas a statunk, akár még egy bensőségesebb jelentet is feloldhatunk az adott szereplővel, amihez meseszép CG-k is társulnak! (Pár ilyen CG-t, illetve a ritmusjáték gyakorlást is láthatjátok lejjebb.) Amellett, hogy a szereplők mindegyike egyedi és végtelenül szerethető (komolyan, olyan jó kis csapattá kovácsolódtunk, hogy szabályosan hiányoznak), a játék zenéi is gyönyörűek. Néha csak hagytam állni a játékot, hogy élvezhessem a háttérben futó lágy dallamokat. Illetve alább láthattok egy kis válogatást a Jack Jeanne gyönyörű háttereiből. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire bele fogok szeretni ebbe a játékba. Nálam nagyon betalált minden egyes aspektusával, még a demo végét jelentő színdarab is annyira művészi volt (csak nézzétek meg alább a kosztümöket stb.), a története is megríkatott az egyediségével. Annyi árnyalat és érzelem van ebben a játékban, és még egyes klisésebb elemeket is olyan gusztusosan tudnak tálalni, hogy én csak nyeltem magamba ezt a sok csodát, gyakorlatilag fulladásig tudtam volna vele játszani. És ha nem lett volna elég, hogy már amúgy is halálosan beleszerettem a Jack Jeanne-be, a demo legvégén kaptunk pár csodaszép CG-t a többi osztályról is (mintegy előrevetítve, mennyi minden vár még ránk a játékban), amiket nemcsak kifotóztam, de külön-külön szeretnék is megmutatni: Ennyit gondoltam mesélni a benyomásaimról, engem a játék teljes mértékben meggyőzött, hogy megvegyem. Sajnos nagyon drága (bár forintban mi nem az?), illetve az importálás mindig elég körülményes. De ha létezik játék, ami megér minden fillért és vesződést, az a Jack Jeanne.
Egyelőre nincsen szó róla, hogy lokalizált verzióban is megjelenne (a Broccoli játékai sosem szoktak), de Ishida Sui osztott meg pár angol nyelvű tweetet azt illetően, hogy szeretné, ha minél több rajongójához is eljutna a játék. Így ha mást nem, miatta talán megtörhet végre a Broccoli-féle lokalizálatlansági átok. Én szorítok, ironikus módon a lokalizált Switch címek mind jóval olcsóbbak a japánoknál (pedig az ember azt hinné, a licenszelés meg lokalizálás csak drágábbá tenné...), illetve szuper lenne, ha a Jack Jeanne minél többekhez eljuthatna. Már csak a demó alapján is egy különleges érzelmi és művészi utazásnak tűnik, amire érdemes befizetni.
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|