A bejegyzésben olyan képi anyagot láthattok/olvashattok majd, melyek egy része már nem fellelhető az interneten, mert törölték vagy módosították őket (így az eredeti bejegyzésekre mutató linkek beszúrásával nem is vesződtem). Egy részüket én készítettem, amiket nem, azok az angol fandom lelkes tagjainak köszönhetően maradtak fenn és kerültek felhasználásra a bejegyzésemben. Egy kis Mr Love: Queen's Choice-gyorstalpaló Az angolul Mr Love: Queen's Choice néven futó mobilos játék (Androidra és iOSra is elérhető) eredetileg kínai, Liàn yǔ zhìzuò rén (恋与制作人) néven jelent meg Kínában 2017-ben. Hamar népszerű lett, és 2019 óta Nyugaton is elérhető. A játék a visual novel és dating sim elemeket társítja a kártyagyűjtögetős gacha játékelemmel, illetve lehetőség van a főszereplőkkel a játékon belül kommunikálni (szóval nemcsak történeteket lehet olvasni, hanem jóval interaktívabb játékról beszélhetünk). A történet egy fiatal lányról szól, aki akaratlanul is kapcsolatba kerül négy különleges képességekkel rendelkező férfival. A találkozásuk következtében pedig a lány előtt fellebben a fátyol a valódi világról, amely tele van misztikummal és természetfeletti erőkkel. Mi is történt pontosan, ami kiváltotta a mostani botrányt? Június 4-én az egyik főszereplő, Victor angol hangját adó szinronszínészt, Jonah Scottot kirúgták. Ez azért történt, mert egy azóta már törölt tweetben egy nappal korábban azt a kijelentést tette, hogy Taiwan egy ország (gyakorlatilag kimondott egy olyan politikai nézetet, ami Kínában elég erősen tabunak számít jelenleg). A kínai Papergames cég pedig arra hivatkozva, hogy Jonah "valóságnak nem megfelelő tényeket közölt, amikkel nem értenek egyet, sok mérlegelést követően" elbocsátotta a színészt. Ez azt is jelentette, hogy az általa szinkronizált történetek mindegyikét kivették a játékból, majd ha találnak egy új szinkronszínészt a helyére, akkor újra felvesznek és elérhetővé tesznek mindent. Addig is a többi karakter hangja maradna, csak Victor lenne néma egy időre (angolul, a többi nyelvű hangja megmaradna). A rajongók kaptak egy minimális kompenzációt, de mivel ez gyakorlatilag meg sem közelítette a sokak által kártyákra meg gachára elköltött nagy összegeket (ez rendes, keresetből származó, valós pénzt jelent, nem ingame pénzt!), így sokan jogosan háborodtak fel. Nem sokkal később két másik szinkronszínész, Kiro hangja (Sean Chiplock) és Gavin hangja (Joe Zieja) is nyilatkozott. Kiálltak Jonah mellett, és kijelentették, hogy nem hajlandók tovább dolgozni a cégnek, ameddig/ha Jonah-t vissza nem veszik. Ahogy észrevettem, a rajongók nagyon támogatóan mögéjük próbáltak állni. De pont emiatt már nyomást gyakoroltak azokra a szinkronszínészekre is, akik nem álltak ki Jonah mellett. (Erről Sean tweetjében láthatjátok, hogy ki is tért jobban rá: nem szeretné, ha a többi színészre nyomás nehezedne, mivel sokan nem tehetik meg pénz szűkében, hogy ellent mondjanak a munkáltatójuknak.) Még ugyanezen a napon Jonah a Twitteren bocsánatot kért a politikai kijelentése miatt, illetve azért, hogy sok munkatársa életére ezzel hatással volt. Mindezeket követően (elvileg csak ideiglenesen) bezárták a játék hivatalos Discord szerverét. A Redditről mentettem ki az admini közleményeket, amiket alább olvashattok: Június 7-én már nemcsak Victor, de Gavin és Kiro is "megnémultak" a játékban. Valószínűleg emiatt történhetett meg, hogy a játékba a hiányzó hangok pótlására beletették a japán szinkronhangokat... Hogyan reagáltak a rajongók? (A lentebb olvasható rajongói véleményeket Facebookról gyűjtöttem össze, leginkább a játék hivatalos oldalának posztjai alá kommentelték őket. Hogy a kommentelő illetők személyiségi jogait megóvjam, a nevüket és ikonjaikat kitakartam.) Alapvetően ahogy észrevettem, a többség kimondottan támogatta mind Jonah-t, mind a többi szinkronszínészt, akik kiálltak Taiwan (illetve egymás) mellett. Nagyon sokan mérgesek voltak, amiért Jonah-t kirúgták, és pláne joggal akadtak ki (nem kevesen) a röhejesen kevés kompenzáció miatt, amit a játék az elvett hanganyagok és kártyák miatt biztosított nekik (amik megszerzésére sokan nem kis összegeket költöttek a fizetésükből). Nem kevesen bojkottott emlegetnek (ezen személyek egy része fizetni nem akar többet, de játszana még; mások játszani se akarnak már többet), illetve sokan elvileg már törölték is az alkalmazást a készülékeikről. A tömegben azért voltak olyanok is, akik próbálták elmagyarázni a Kína-Taiwan problémakört a többieknek, illetve taiwani játékosok is szólaltak fel... Sőt, voltak, akik kvázi nem is reagáltak a hírre különösebben. Egyszóval eléggé vegyes a rajongók reakciója, de ami biztos, hogy senki se számított erre a hirtelen kirúgásra, pláne nem arra, mekkora botránnyá nőtte ez ki magát csupán pár nap alatt. Az alábbiakban olvashatjátok egy kisebb kommentválogatást, amit hoztam. Mit gondolok a helyzetről? Sajnos ez egy igen nehéz és mindenkinek kellemetlen szituáció. Azt el kell fogadni, hogy bár mi a Nyugaton (nagyrészt) azt gondolunk és hirdetünk, amit csak akarunk, de Kínában egészen más a helyzet. Így bár én sem érzem jogosnak Jonah kirúgását (Amúgy is, mi köze van bárkinek ahhoz, hogy magánszemélyként mit tesz ki a közösségi oldalakra? Szerintem ennek teljesen el kellene különülnie a professzionális szférától/munkaügyektől...), de ez várható lépés volt. Kínában az ilyesmit nem tolerálják (szerencsére nagyon nem tudnak talán olyan jellegű büntetést kiszabni egy külföldi dolgozóra, mint egy országhatárokon belül élőre, szóval talán Jonah megússza a kirúgással). Sokszor elfelejtjük, hogy a jogaink országonként máshogy vannak meghatározva, így amiket mi "alapvető emberi jogoknak" tartunk is teljesen mást takarnak egyes országokban. Ugyanez igaz a szólásszabadságra, munkaszerződésekre stb. Nyilván nem akarok politizálni, így tényleg csak annyit kell elfogadnunk, hogy arrafelé máshogy mennek a dolgok, és Jonah tweetjét látva biztos ment a pohárborogatás Kínában. Így kirúgták, a többiek közül páran felmondtak... Szerintem bőven hozott be annyi pénzt a játék, hogy bármi ilyesmin gond nélkül tovább tudna lépni a Papergames. A kérdés inkább az, hogy a fanokkal mi lesz a helyzet, mert a Mr Love: Queen's Choice nyugati fandomja kimondottan aranyosnak és összetartónak tűnik. Nem tudom, hajlandók lesznek-e lenyelni a békát, vagy tényleg bojkottolni fognak... Mi várható ezek után? Valószínűleg idővel elül majd a botrány, pláne, ha keresnek új szinkronszínészeket és végre visszakerülnek a szereplők angol hangjai a játékba. Az új fanokat, akik ezután az eset után kezdenek játszani, nem is nagyon fogja meglegyinteni a botrány szele, maximum majd hallomásból értesülnek róla. A meglévő játékosok egy jelentős része azonban felháborodásában könnyen elpártolhat a játéktól (amit meg tudok érteni, ez egy nagyon kiábrándító eset volt). Ha pedig a botrány nem ül el idővel, vagy tényleg bojkottálni fogják a játékot a korábbi játékosok, akár azt is el lehet képzelni, hogy lelövik az angol szervert. Amire volt már hasonló példa, a Papergames játékai közül a Shining Nikki koreai szervereit ugyanis lelőtték 2020. december 9-én. Mindezt azért, mert a játékban szerepeltetett ruházat, a hanbok eredetét illetően egészen komoly vita (hát inkább veszekedés meg mocskolódás) indult meg a koreai és kínai játékosok között. A helyzet pedig végül addig fokozódott, hogy a kínai cég (nem meglepő módon) a kínai játékosok mellé állt, és egyszerűen csak búcsút intett a felbőszült koreai játékosoknak. Úgyhogy jobb lesz a legrosszabbra készülni, hogy akár teljesen elvonulhat a Nyugattól a Mr Love: Queen's Choice... De reméljük, eddig nem fajul a helyzet. Egyelőre itt áll a botrány, de a későbbi esetleges fejleményeket majd valószínűleg egy második részben/új posztban fogom részletezni.
Ha valaki aktívabb tagja a fandomnak vagy tud pontosabb információkat is, örömmel venném, ha kommentben kicsit mesélne. Akár arról, ő miket tapasztalt, vagy mit gondol a játék jövőjéről. Én ugyanis annyira aktív tagja nem vagyok a fandomnak (inkább csak szélről nézelődök), de még így is a botrányolás közepében találtam magam...
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|