Miken játszok? Korábban sokszor szóba jött már, hogy magamat egyértelműen konzoljátékosnak tartom. Sok konzolom van itthon (és mire észbe kapok, valahogy mindig mintha eggyel többen lennének...!), köztük otthoni és hordozható gépek is (illetve a hibrid Switch is). Ezek közül azonban egyelőre otoméken csak a PSP-men, a PS Vitámon és a Switchemen szoktam játszani. Előbbi kettőre bődületesen sok játék van (rengeteg japánul), utóbbira pedig a legújabb megjelenéseket tudom megvenni. Ha van olyan otome, ami csak PC-re jelent meg, általában egy nagy sóhajtás keretében, de rá tudom venni magam a játékra. A laptopom eléggé potato, de szerencsére a visual novelekhez nem is kell bikaerős gép (meg hát a BLVN-eket is ezen játszom, illetve a 18+ otoméket mindenképpen csak számítógépen tudom, mivel azok konzolra maximum cenzúrázott/megvágott változatban jelennek meg). De a prioritást egyértelműen a konzoljaim élvezik. Közöttük nem tudnék választani vagy fontossági/kedvenc sorrendet megállapítani (mindegyiket imádom a maga módján), mindig azon és azt játszok, amihez éppen kedvem van. Mivel/mikkel játszok? Az elején csak egy otogével játszottam egyszerre, most viszont addig fajult a helyzet, hogy mindhárom "otomés konzolomon" játszok egy-egy játékkal. Ezt szeretném visszafogni a jövőben, mert úgy érzem, jobban bele tudom élni magam egy játékba, ha csakis azzal játszom (a különböző otoméknek eléggé más tud lenni a narrálása, és ez tud azért zavarni, ha váltogatva játszok velük), illetve így koncentráltabban is tudnék haladni velük. Játszani mindig azzal játszok, amihez éppen kedvem van. Viszont nem játszok egy konzolon egy otoménél többel, így hiába csábulok rá egy-egy otomére és veszem meg őket, szegények addig dekkolnak a backlogomban, amíg sorra nem kerülnek...! Lassan haladok, de nem is sietek sehova, és úgy játszom, ahogy az időm engedi és ahogy kényelmesnek érzem. Segédlettel vagy anélkül? Az első végigjátszásomat mindig segédlet nélkül játszom. Ez azt jelenti, hogy teljesen vakon haladok a játékban és hozok döntéseket, ameddig meg nem kapom az első endingemet. Közben van, amikor egy-egy döntési lehetőségnél mentek és később megpróbálkozok egy másik választással is (sokszor van, hogy megérzem a bad endingeket, amiket később így meg tudok nézni). Ha úgy érzem, nem tudom, a többi ending megszerzéséhez milyen döntéseket kellett volna hoznom, akkor viszont lazán felcsapok segédletet és bogarászom addig, amíg az összes endinget meg nem kapom. Az egyedüli, amit előre meg szoktam nézni, az az ajánlott route-sorrend. Ezt is csak azért, mert szeretném minél kevésbé lespoilerezni magamnak a történéseket (sajnos így is derül ki, hogy egy-egy route-sorrend nem volt a legideálisabb...). De egyébként szeretek vakon, a helyzet hevében döntéseket hozni, és tényleg játszani. Ha csakis segédletekkel játszanék, akkor úgy érezném, hogy ennyi erővel kár volt megvenni a játékot, mert nem is játszok vele igazán, és elég lenne más végigjátszását néznem (hiszen kvázi ott se én hoznék döntéseket). Természetesen értem, ha valaki biztonságosabbnak érzi a guide használatát (pláne, ha nincs ideje vagy ereje kísérletezgetni az endingekkel, vagy egy adott végkifejletre utazik), de én elsősorban magamtól kísérletezgetek és próbálkozok. Ha valahol megakadok, hiányzik valami CG-m vagy úgy gondolom, talán nem minden endinget kaptam meg, én is használok segédleteket (az endingek miatt mindig szoktam amúgy, hogy minden meglegyen), mert igencsak hasznosak. De én inkább csak ilyen esetekben. Mi a helyzet a route-okkal és endingekkel? Én minden otomét (és visual novelt úgy általánosságban) 100%-osan kijátszok. Ez azt jelenti, hogy nemcsak megszerzek minden CG-t, de az összes route minden endingjén is végigmegyek, összegyűjtöm a szótárak minden szócikkét, illetve a trófeákat is (a Vita játékoknál). Úgy érzem, hogy így ismerhetem meg igazán a történetet és a szereplőket. Alapból nem hagynék ki sose teljesen route-okat, még azoknak a szereplőknek a route-jait se, akik nem szimpatikusak. Hiszen volt már, hogy egy nagyon szimpatikus karakter nem jött be annyira (rád nézek, Dante Falzone!), és az is, hogy egy korábban teljesen unszimpatikus srác route-jába meg teljesen beleszerettem (Impey vagy Ikki tipikus példák erre). A visual noveleket én úgy fogom fel, hogy olyan történetek, ahol a döntések következtében létrejövő alternatív történetszálakat is megnézhetem. Így gyakorlatilag minden ending canon és megtörténhet (meg is történik igazából), így sok "mi lett volna/lenne, ha..."-helyzetet megélhetek. Első körben szeretem a Best/Happy endingeket megkapni, aztán nézem meg a Normal/Neutral és bad endingeket is. Szeretem mindegyiket látni, és szerintem fontosak is a maguk módján. Főleg a bad endingek olyanok, hogy sokan hanyagolják vagy ignorálják őket. Pedig ezekben a végkifejletekben lehet egyes karakterek sötétebb oldalát megismerni (pl. a Piofiore Tragic Bad endingjei nagyon jó példák erre). Főleg a románcolható karaktereknél érzem ezt fontosnak: ha csak a legjobb meg jó endingekben látnám őket, kicsit olyan lenne, mintha ignorálni akarnám azt, hogy igenis ők is tudnak hibázni vagy kegyetlenek lenni. Én szeretem ténylegesen megismerni a srácokat minden jó és rossz tulajdonságukkal együtt, mert ettől lesznek számomra emberibbek és szerethetők. Senki se tökéletes, és én szeretem tudni, hogy egyes elfuserált helyzetekben mit reagálnak az egyes szereplők, hiszen ez is hozzátartozik a személyiségükhöz. Plusz ha már az ember ennyi pénzt kiad ezekre a játékokra, miért ne élvezné ki őket teljesen...? Én és az MC Én mindig meghagyom a főszereplőnő nevét a játékokban. Nem azonosulok velük, inkább csak valami mindentudó/látó, láthatatlan erő vagyok, aki próbálja szegényeket terelgetni. (Jó, most abba ne menjünk bele, hogy szegényeket sokszor a halál karmaiba taszítom a bad endingek idején...) Sose éreztem úgy, hogy én vagyok a főszereplő, de élvezek döntéseket hozni és figyelni, hogyan bontakozik ki a történet és változik a hangulat, ahogy megkapom az endingeket. Bár a srácokért tényleg tudok oda meg vissza lenni, de őket se shippelem sose magammal, inkább csak tényleg a főszereplőnőnek segítek beférkőzni valahogy a szívükbe. Mint ahogy más romantikus filmeknél, könyveknél stb., én csak átérzem a kialakuló romantikus kapcsolatot/szerelmet, de mivel nem vagyok a kapcsolat egyik fele sem, nem élem meg úgy igazán. De szerintem ez teljesen rendben is van így, ez is egy csodálatos élmény, és részben ezért is szeretem annyira ezt a műfajt. Ennyi lenne a korábbi elmélkedéses bejegyzés folytatása (huhh, hát ez se lett rövid olvasmány).
Nagyon érdekelne, kinek milyen "játszós szokásai" vannak. Te például beleéled magad a főhősnő helyébe? Milyen nevet adsz neki, ha átnevezed (van esetleg valami bevett név, amit mindenhol használsz)? Miken és egyszerre hány játékkal szoktál játszani? És te teljesen kijátszod a játékokat, vagy vannak olyan részek (akár ending, route stb.), amiket inkább kihagysz? Szerintem ez egy nagyon személyes, de egyben érdekes téma. És mindig jó érzés (meg valahol tanulságos is) megosztani másokkal a tapasztalatainkat. Ha valakinek van kedve megírni a kérdésekre a válaszait (vagy akár csak pár extra gondolata lenne a felvetett témák kapcsán), írjon nyugodtan!
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|