A legtöbb dobozbontós poszt a blogon egy adott kiadás részletesebb bemutatása volt, de régóta szerettem volna kicsit lazább bejegyzéseket is csinálni, amik nem konkrétan egy limitált otome kiadást mutatnak be, hanem inkább csak bepillantást engedek abba, épp mi finomságok érkeztek hozzám. Ugyanis a legtöbb rendelésem eléggé "vegyes felvágott", azaz nemcsak kizárólag otome gameket vagy azokhoz tartozó termékeket szoktam venni, hanem egyéb joseimuke (vagy esetleg még ebbe sem sorolható más) termékeket is, ráadásul igyekszem őket valahogy úgy összekombinálni, hogy a postaköltségbe se kelljen beleszegényednem. (Sajnos csak egy-egy terméket abszolút nem éri meg berendelni Japánból, hanem inkább többet egyszerre, így annyi felé oszlik a postaköltség, ahány terméked van, és minden olcsóbban jön ki összességében). Nem fogok mindig minden rendelést ledokumentálni, inkább csak közbe-közbe egy-egy olyat, amihez épp kedvem van vagy érdekes lehet valamilyen szempontból, szóval ebből a Dobozbontásból nem lesz igazából több, mint eddig. Szeretném, ha továbbra is a különlegesebb kiadásokon lenne a hangsúly, de közben azért a változatosság jegyében lesznek majd ehhez hasonló posztok is. Egyedül azzal nem számoltam, hogy ennyire eltűnök majd, és hogy ezt a laza dobozbontásos posztot is csak két hónappal a tényleges megérkezése után tudom feltölteni... Dehát jobb későn, mint soha, ugyebár! Tudom, hogy már a könyökén jön ki mindenkinek, aki olvassa a blogot, mert minden egyes alkalommal boldogan sikítozom, de tényleg szavak nincsenek rá, mennyire jó érzés tud lenni, amikor egy fárasztó nap után végre megérkezik az ember csomagja. Imádom a rendeléseimet összeállítgatni is, de mégiscsak az a legizgalmasabb része, amikor a sok képernyőre meredést meg tervezgetést követően a termékek a maguk fizikai valójában is megfoghatóvá válnak. Na de lássuk, mit is rejt a csomag! Alapos tömést kaptak a csomagok! Nem látszik képről, de tényleg mozdulni sem tudott a csomagom tartalma, úgy le- illetve körbeszorította őket a sok újságpapír. Szerintem nagyon jó alternatíva a műanyag bubifóliás vagy más tömés helyett, én legalábbis jobban szeretem, ha nem az egész csomagom egy nagy műanyag. Nyilván főleg a törékeny termékeket jó, ha buborékfóliával is körbecsavarják, de eléggé túlzás (meg nem túl környezetbarát), amikor az ember csomagjának 80%-a műanyag... A fenti képen már valamennyire látszik, mik lesznek a csomagban, de nézzük meg őket közelebbről. Kezdjük a bontást a csomag könyves részével!
A mostani alkalommal három könyvszerű terméket rendeltem: a bal oldalon és középen Aichuu mangaantológiák foglalnak helyet. Ezeket régóta szerettem volna beszerezni, és most végre volt rájuk módom, így jöttek is haza! Még így is hiányzik pár Aichuu termékem itthonról, de lassan alakulgat a gyűjteményem. A jobb oldalon pedig a Moujuutsukai to Ouji-sama PS Vita verziójához kiadott Stella bookletet láthatjátok. Bár nekem a PSP kiadások vannak meg, természetesen nem mondok nemet semmilyen plusz tokutenre, amire rátehetem a mancsom...!
Akinek gyakorlatilag fél perc volt javítani ezt a "nagyon komoly" hibáját, és azóta köszöni, jól van, meg boldogan éli nálam világát. Hihetetlenül cuki meg puha, aranyos plüss, nagyon örültem, hogy meg tudtam szerezni! Látni lehetett rajta, hogy abszolút nem is használták, valószínűleg csak mint olyan sok minden más termék, meg lett véve, egyszer ki lett bontva, majd ment is vissza a csomagolásába, ahol valószínűleg évekig sínylődhetett... De szerencsére nálam kellő megbecsülést és szeretetet kap, szóval örülök, hogy lecsaptam rá. A következő termék egy Kamigami no Asobis pouch! Fogalmam sincs, eredetileg minek a tárolására tervezték, de a mérete miatt tolltartótól kezdve sminktárolón át bárminek fel lehet használni. Láttam, hogy a méretei alapján tökéletes lenne PSP toknak, ezért döntöttem végül úgy, hogy megveszem. Pár plusz kép, hogy lássátok, milyen a hátulja, belseje, illetve hogy milyen tökéletesen illik bele a PSP! Egy főnyeremény lett, mert amellett, hogy gyönyörű a kialakítása, tökéletes puha tok lett a PSP-m, Sasha számára. Nyilván, ha valahova viszem, a szokásos utazó tokjába teszem majd (az kemény és védi az esetleges ütődésektől), de itthonra tökéletes neki ez a mutatós, puha tok is. Majd a többi konzolomnak is nézek valami otomés kiegészítőt, mert amúgy is szeretek nekik mindenféle plusz dolgokat vásárolni, és ha már ennyire sokat otomézek, otomés kiegészítők is dukálnak hozzájuk! Bizonyos termékek sosem érdekeltek, de az utóbbi időben nagyon megtetszettek olyan merch-típusok is, amik előtte nem annyira mozgattak meg. Ilyenek lettek az ékszerek is, és amikor láttam, hogy Tiana sípját megcsinálták hordható ékszernek is, kérdés sem volt, hogy megveszem! Nagyon szép kis nyaklánc lett, nyilván ez tényleges ékszernek használható, így a síp mérete jóval kisebb, mint a játékban (az húzná is az ember nyakát a súlyával, szóval abszolút nem lenne praktikus). De nekem nagyon tetszik, hogy mellé tettek még más kis medálokat is, ezzel teljesen jól reprezentálva a játékot. Még nem tudom, hova fogom felvenni (talán animés rendezvényekre?), de ahhoz túl különleges, hogy napi szinten használjam. Bár nem igazán terveztem több játékot venni idén, de annyira jó áron kifogtam másodkézből, hogy nem hagyhattam ki a Mother Goose no Himitsu no Yakata játékot! Főleg, hogy le tudtam csapni a teljes játékra (gyakorlatilag ez a limitált kiadás meg az előrendelői CD a hozzá elérhető összes termék). A japán "használt" termék, amin még rajta van a gyári fólia... Illetve nem hagyhatom ki, hogy érdekességként ezt meg ne mutassam. A japánok egyébként is rettentően vigyáznak a dolgaikra, így teljesen nyugodtan ajánlom én is, hogy bárki másodkézből vásároljon tőlük. Az áraik nagyon jók, az állapotmegjelöléseik pedig iszonyat precízek (kicsit túlzóak is amúgy, ahogy Casper példáján láthattátok is), így ha valamire azt írják, hogy "jó állapotú", az általában a nyugati "teljesen új" kaliberrel ér fel, maximum annyi, hogy a gyári fólia lett eltávolítva. Hasonló eset történt meg itt is, ahol jó állapotúnak jelölték a terméket, de a limitált kiadás doboza lehetett csak egyedül kinyitva (de lehet, hogy az sem, csak a fólia lett leszedve róla?), ugyanis magán a játékon, de még a drama CD-n is rajta van a gyári fólia...! Szóval összességében egy használt játék áráért kaptam egy teljesen újat, amit én bonthattam ki. Nem az első ilyen esetem volt amúgy, és biztosan nem is az utolsó. Erről a játékról majd biztosan csinálok egy részletesebb, külön dobozbontást is, mert Quinrose játék lévén ez a kiadás okozott meglepetéseket a szokásos Otomate (vagy a kevesebb Broccoli vagy Rejet) limitált szettekkel szemben, amikkel rendelkezem. Egyelőre ennyit szerettem volna megmutatni, illetve szeretnék majd kicsit aktívabban visszatérni a blogra most, hogy a cikkes és más mellékes teendőimet hamarosan letudom. A rendes munkám elég kemény mostanában, de reménykedek benne, hogy az év végére szép fokozatosan csökken majd rajtam a nyomás, és be tudom fejezni az elkezdett játékaimat, mert millió éve szeretnék végre Benyomásos posztokat is írni a blogra...
Addig is köszöntem a figyelmet, illetve vigyázzatok magatokra, mert a szeszélyes időjárás miatt nagyon könnyű most megbetegedni!
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|