Történet A regény egy fantasy világba kalauzol el minket, ahol az emberek különféle szörnyekkel küzdenek a túlélésért. Bár az emberiség egy kisebb területre szorult, itt alapítottak egy királyságot, és igyekeznek tartalmasan élni a mindennapjaikat. Ebben a birodalomban él Lala is, aki mágusként azon kevés különleges ember egyike, akik képesek hatékonyan felvenni a küzdelmet a szörnyekkel. Kedvenc, ám igencsak különc tanítványával, Alistairrel éppen egy könnyűnek ígérkező küldetést igyekeznének teljesíteni, amikor összefutnak egy ősi sárkánnyal. A robosztus és hatalmas erejű lénnyel szemben nincs esélyük: Lala bár jól tudja irányítani az erejét, sajnos így is a birodalom leggyengébb mágusainak egyike; a fiatal Alistair pedig bár irdatlanul nagy varázserővel bír, azt még nem képes megfelelően kezelni. Lala így kénytelen feláldozni magát, hogy kimenthesse tanítványát ebből az életveszélyes helyzetből. Ám arra senki sem számít, hogy a fiatal nő végül nem hal meg, hanem kővé változtatta magát, és úgy nyelte le a sárkány!
A regény felépítése A könyv egy helyzetfelfestő és rövid világismertető prológussal indul, illetve egy egészen frappáns epilógussal zárul, a tényleges események azonban e között a keretként szolgáló két fejezet között történnek. Maga a történet szerintem nagyszerűen lett megírva: bár a cselekmény alapvetően nyugodtabb mederben folyik, a jelenben zajló eseményeket gyakran múltbéli visszaemlékezések szakítják meg. Ezeket kimondottan jól időzítették, így folyamatosan egyre nagyobb rálátásunk nyílik arra, hogy a két főszereplő miként ismerkedett meg és alakult a kapcsolatuk a múltban, ami megmagyarázza a jelenkori viszonyukat is. Emellett nemcsak jobban megérthetjük a szereplők érzéseit és céljait, de még a világról is több mindent megtudhatunk hála ezeknek a kis kitekintéseknek. A cselekmény egészen szűk térben játszódik, és egyértelműen Lala meg Alistair a domináns szereplők. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ő kapcsolatuk a történet központi magja, és ami kevés mozgalmasabb cselekményt kapunk, azok is mind ezt a viszonyt formálják és mozdítják előre. Ez azt jelenti, hogy számos szemszögből megismerhetjük mind Lala, mind Alistair érzéseit, egészen közel kerülve így a szereplőkhöz, viszont sajnos ez azzal is jár, hogy az egyébként érdekesnek tűnő világ számos potenciálja elveszik. Ettől függetlenül én pontosan azt kaptam, amire vágytam: egy eszméletlenül romantikus, sokszor szívbemarkolóan fájdalmas gondolatokkal és érzésekkel teli történetet két egyedi jellem főszereplésével. A sok romantikát pedig amellett, hogy számos egészen pikáns ágyjelenet fokozza, azért nem kevés humoros helyzet vagy akár izgalmasabb történés töri meg, egy kis extra színt szolgáltatva így a recepthez. Szereplők
A regényben bár feltűnnek más szereplők is, akik kicsit még árnyalják a főszereplők kapcsolatát, de nekik nem jutott olyan fontosabb szerep, hogy érdemes legyen név szerint megemlékezni róluk. Egyedül Lala mestere, Ruthofer volt az, aki sokat egyengette a kapcsolatukat az évek folyamán, és aki kicsit a háttérben futó történéseket is olykor megszellőzteti. Stílus és látvány
Nekem nagyon tetszett, mennyire részletesen kidolgozottak lettek, illetve nagyon sokféle szemszög- és pózvariációt figyelhetünk meg. Uehara Hachi, az illusztrátor egyébként is nagyon tehetséges, és örülök, hogy olyan népszerű játékok mellett, mint amilyen a Fate: Grand Order, light novelek lapjain is viszontláthatjuk a munkáit. Összegzés
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|