Nagyon szeretem a fantasy/sci-fi világokban játszódó otoméket, a Period Cube pedig azért is felhívta magára a figyelmemet, mert a "beragadtunk egy videójátékba"-szituációkat (ami az otoge alaphelyzete is) különösen szeretem. Az otoméim beszerzésével kapcsolatos történeteket nem szoktam belevonni a véleményezéseimbe, de ez annyira kalandos volt, hogy muszáj leszek megosztani veletek! Egy magyar webshopban találtam rá pár ezer forintért, és bár átverésnek gondoltam a hirdetést, de azért "próba, szerencse" alapon megrendeltem utánvéttel. Aztán amikor tényleg kihozta a futár, nem győztem levegő után kapkodni! Már évekkel ezelőtt is drága volt ez a játék, ezért nem gondoltam, hogy ilyen jó áron be tudom szerezni, pláne nem egy magyar boltból! Ez az egy példányuk volt, azóta se igazán értem, hogy honnan keveredett hozzájuk... de végül nálam kötött ki. Ha ez nem a sors akarata volt, hát nem tudom, mi az! Első benyomások, a játék menüi és felületei A telepítés után a szokásos Vita-ikon jelenik meg a játékhoz a rendszerben. Nagyon egyszerű, elegáns megoldás szerintem, és ahogy a borítón is, úgy az ikonon is Hiroya szerepel. Maga az ikon igazából semmiben sem másabb, mint a többi. Aminek nagyon örültem, hogy a játék indítómenüje gyönyörű, és a játék borítójának egy részletét nézhetjük meg közelebbről. Így sokkal jobban (látni és) érezni lehet a borítókép drámai hangulatát, ami igazából a játék tartalmát is valamennyire előrevetíti. Az openinget a játék indulásakor is meg lehet nézni (illetve a prológus végén is beadja a játék). Szerintem az egyik legjobb otome nyitóvideó, amit eddig láttam. Mind látványra, mind zeneileg rendkívül erős, gyakorlatilag már ezt a videót látva kvázi beleszerettem a játékba, még mielőtt ténylegesen játszani kezdtem volna vele. A játék főmenüje eléggé letaglózó elsőre, ahogy elénk tárul a játék világának a legfőbb helyszíne, Arcadia. Amellett, hogy nagyszerű zene kíséri a főmenü megjelenését, mindig az egyik románcolható srác mondja be a játék címét (ahogy tapasztaltam, ez véletlenszerűen történik). És ha mindez nem lenne elég ütős, Arcadia kinézete az adott napszaknak megfelelően változik! Tehát amennyiben reggel játszunk a játékkal, úgy Arcadiát is a kora reggeli napsugarak világítják meg, este pedig sötétségbe borul ez a különleges világ. Elsőre fel se tűnt, azt hittem, véletlenszerűen változnak a napszakok a menüben, de egy idő után észrevettem, hogy mindig a valós időnek megfelelő a napszak a játékban is (gondolom, a Vita rendszerórájához igazítja ezt a játék). Mi ez, ha nem elképesztő? A játék domináns kék menüi. A játékfelületeket egyértelműen a kék szín uralja, illetve szerintem meglehetősen sci-fis a beütésük (ezzel pedig tökéletesen passzolnak a játék imidzséhez). Szerencsére minden könnyen kivehető és a szükséges opciók hamar megtalálhatók a játékban, elég egyszerű navigálni benne. Történet A játék főhősnője a középiskolás tanuló, Hanamiya Kazuha. A lány nyugodt mindennapjaiba aggodalom fészkelődik be, mivel egy ideje már nem tudja felvenni a kapcsolatot a családjától külön élő egyetemista bátyjával, Shikivel. Bár nem vér szerinti testvérek a fiúval, de elég szoros viszonyt ápolnak. A Shiki utáni keresésbe egy régi gyerekkori barátjuk, Hiroya is becsatlakozik, akinek szintén feltűnt az idősebb fiú hiánya. Ám hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt, nem tudják, Shiki hol lehet. A nyomok idővel egy MMORPG-hez vezetnek: az Arcadia nevet viselő játékot Shiki és Hiroya korábban együtt játszották. Kazuha és Hiroya úgy döntenek, hogy a lány is beregisztrál Arcadiára, és Hiroyával a játékban próbálnak meg további információkat gyűjteni, hátha a játékosok tudnak valamit, amit ők nem. Ám arra nem számítanak, hogy a játék beszippantja őket! Míg a testük ájultan hever a való világban, a tudatuk átkerült a rejtélyes V szerverre. Arcadia bár alapvetően egy angyalok és démonok közötti küzdelmet tematizáló, szórakoztató játék, a V szerver azonban halálos csapdának bizonyul. A játékosoknak meg kell tisztítaniuk a legvégső dungeont, az Ark-ot, csak úgy tudnak visszatérni a való életbe. Ehhez három misztikus fegyver segíti őket: az Átkozott Kard: Glacies, a Szent Kard: Lumen, illetve a játékba bekerült egy utolsó fegyver is, az Isteni Kard: Amadeus. Ez utóbbi nem más, mint maga Kazuha, akinek az erejére mindenki feni a fogát! Arcadia az összeomlás szélén áll: a játék teljesen kifordult a korábbi önmagából, a világot erősebbnél erősebb szörnyek járják, a játékosok által felhasználható tárgyak és teleportáló eszközök rendkívül megritkultak. Mindenki ki szeretne jutni, ám harcolni se veszélytelen: aki meghal a játékban, annak törlődnek az adatai, és a való életben is meghal! Ebben az őrült és veszélyes világban kell Kazuhának nemcsak életben maradnia, de megtalálnia eltűnt bátyját is. A játék központi eleme a Shiki utáni nyomozás, amely keresés rendkívül misztikus. Ahogy Kazuha bekerül a játékba és elkezdi jobban megismerni Arcadiát és az ott ragadt játékosokat, bizonyos időközönként (néha akár egyes route-ok jelentős részeire is) háttérbe szorul a nyomozás, de végig a fejünk felett lebeg a kérdés, hogy vajon mi történhetett Kazuha bátyjával. Ez a fajta állandó, izgalmas feszültség kellemes keretként öleli körbe az egész történetet. Arcadia világát bizonyos szempontokból nagyon jól és részletgazdag módon alkották meg, ám bizonyos elemei nagyon átlagos/felszínes szinten rekedtek. Ilyenek például a fajok és kasztok, valamint bár sok támadást és játékost is megismerhetünk, a játék sok aspektusa nem lett eléggé kibontva. Nagy eséllyel azért, mert a játékot olyan női célközönségnek szánták, akiktől alapból távolabb állnak az MMO-k (akár az otoméken kívüli, más játékok is), őket pedig valószínűleg nem akarták untatni a sok speciális terminussal és funkcióval. Főleg, hogy ezeket nem is annyira használták ki a játékban. Mivel nekem volt és van tapasztalatom MMO-kkal, ezért én egy kihagyott lehetőségként látom, hogy nem kaptunk egy még részletesebb Arcadiát. Ami szintén zavaró lehet, az az, hogy ha már játékban ragadt szereplők, sokan arra várhatnak, hogy a videójátékokból ismerős kalandozásokban és harcokban lesz részünk Kazuhán keresztül. Ez bár valamennyire igaz, ám sajnos a főhősnő inkább csak passzív résztvevője az eseményeknek, aki csak sodródik a történésekkel. Az esetek nagy részében nem tudja a kezébe venni az irányítást (nem tudja, ezt hogyan lehetne megoldani, igazából ez nem az ő hibája, de ezt részletesebben kifejtem a szereplők elemzésénél), emiatt mások védelmére és jóindulatára van szorulva. Én jobban örültem volna, ha tényleg akár lehetőség lett volna komolyabb harcokban is részt venni (még úgy is, hogy Kazuha class-a alapból leginkább support), vagy még inkább visszaköszöntek volna más videójátékokban megtapasztalt élményeim. Ami különlegesen izgalmassá tette a történetet, az az, hogy bár a történések nagy része Arcadiában játszódik, a szereplőknek van lehetősége rövidebb időközökre visszatérniük a való világba. Így a nyomozás gyakorlatilag két világban, párhuzamosan folyik, és van lehetőségünk az Arcadiában megismert srácokkal a való életben is összefutni. Sokszor ez nem kevés meglepetéshez vagy kavarodáshoz vezet, hiszen a szereplők másként viselkednek az emberi világban, mint a virtuálisban. Ez a valóság-virtuális világ közötti kapcsolat (illetve sokszor feszültség) az egyike annak a számos érdekes aspektusnak, amiket az otome taglal. (A többit nem szeretném leírni, mert jóval specifikusabbak, és szerintem külön élmény ezeket mind úgy megtapasztalni, hogy nem is sejtjük őket.) A Period Cube történetének üteme szerintem kimondottan jó: az egyes szituációk nagyon magukba tudják szippantani a játékost, engem legalábbis végig nagyon lekötött és elszórakoztatott a játék. Azonban főleg az endingek felé érve néha kicsit zavarossá válnak az események, kapunk pár furcsa, deus-ex-machina történést, amiket nem tudtam mindig hova tenni. Igazából ezek nem zavartak, inkább csak nem lettek elég jól (vagy korán?) felvezetve, emiatt kicsit hirtelennek hatottak. A játék leginkább reális sci-finek tűnt számomra sokáig, ezért a minimálisan felbukkanó fantasy elemek (főleg, hogy tényleg nem jellemzőek) elsőre kicsit kizökkentettek. A játék felépítése A játék egy rövidebb prológussal kezd, amely bemutatja Kazuha mindennapi életét, illetve valamennyire az itt feltűnő (vagy emlegetett) szereplőkhöz fűződő viszonyát. Maga a common route még két további fejezetből áll, az ezekben meghozott döntéseink sorolnak az egyes route-okra (illetve van, akinek a route-ja egy másik szereplőéből nyílik). Mindegyik route kellemesen különböző, és amellett, hogy nyilván megismerkedhetünk az egyes románcolható szereplőkkel, a játék világának más területeire vagy egyes aspektusaira is jó rálátást kaphatunk. Így bejárhatjuk a két harcoló faj, az angyalok és démonok fővárosait sok más érdekes helyszín mellett. Illetve sok mellékszereplővel is összebarátkozhatunk a frakciókból. Arra nagyon figyeltek a készítők, hogy azok számára is élvezhető legyen a történet, akik annyira nincsenek benne a videójátékok (különösen az MMORPG-k) világában: Kazuha nagyon nem ért semmilyen elektronikai eszközhöz, így vele együtt ismerkedhetünk meg a játék karakterfajaival, harcrendszerével stb. Bár sok mindent maguk a szereplők tanítanak meg a lánynak, az otomében helyett kapott egy Szótár is, ami nagy segítség lehet az olyan esetekben, amikor a szereplők sem kommentálnak részletesebben egyes fogalmakat. A játékban kétféle endinget kaphatunk: Happy Endinget és a Merry Bad Endinget. Szerintem egyértelmű, hogy míg az egyik a jó, addig a másik a rossz végkifejlet. Bár mindegyiket érdemes szerintem megnézni (a Merry Bad Endighez is járnak CG-k), ám egyes Merry Bad Endingek eléggé hasonlítanak egymásra és kicsit repetitívnek érződhetnek emiatt. Szereplők
Astrum nekem már első látásra nagy szerelem volt (részben közrejátszott az is, hogy tudtam, Sakurai Takahiro adja a hangját, aki az egyik kedvenc seiyuum), és a játékban ez csak tovább mélyült. Imádtam, hogy mennyire figyelmes és összeszedett, nem hiába vált az angyalok vezetőjévé. Bár sok másik karakter csinált viccet belőle, hogy mennyire túltolja a szerepjátszást, én minden egyes ilyen pillanatot imádtam vele tölteni. Radius egy nagyon erős, ám eléggé magának való démonjátékos. De talán pont ez volt az egyik aspektus, amit nagyon élveztem a route-ja során: ahogy az ember szép lassan ledöntötte a Radius által emelt falakat, végre esély nyílt megismerni őt valójában. Meg hát valljuk be, kicsit ő is az a magában szenvedős fajta karakter, mint amilyen például Van Helsing is volt a Code: Realize-ban, ez a karaktertípus nekem meg nagy gyengém, így nem csoda, hogy hamar levett a lábamról. Általában sem a tsunderéket, se a "gyerekkori barátokat" nem szoktam annyira szeretni az otomékben, de Hiroya nagyon sok szempontból különleges volt. Egyrészt bár tényleg tsundere, nem az idegesítő fajta. A megbízható jelleme, az, ahogy mindenáron védelmezte Kazuhát (sokszor a saját testi épségét téve kockára), számomra hamar szimpatikussá tették őt. Nem is beszélve arról, hogy bár gyerekkori barátok a főhősnővel, az utóbbi években igencsak eltávolodtak egymástól. De örültem, hogy a route-ja során újra egymásra tudtak találni. Libera sok másik route-ban feltűnt, így valamennyire azt hittem, ismerem, mire eljutottam a saját route-jáig. Ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat! Szerintem ő az a karakter a játékban, aki a legtöbb meglepetést okozta számomra. Sok nem várt fordulat és szájtátás szerintem az ő route-ján ért, így nem kevés izgalmat éltem át mellette. De a cserfes jelleme miatt nagyon hamar úgy éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Demento a játék talán legagresszívabb és nyíltan elvontabb karaktere. Feltűnt itt-ott, de csak kevesebbet, így róla tényleg csak Astrum és a saját route-ján lehetett többet megtudni. Bár szeretem a yanderéket, őt sokáig úgy éreztem, hogy nem értettem meg, és gyakorlatilag akármikor választanom kellett a route-ján, valahogy sose a jó opció mellett sikerült döntenem. De ennek ellenére nagyon megszerettem őt is a maga elmeroggyant módján. Zain bár más route-okon is feltűnt, ám kimondottan csak a háttérben meghúzódva, és mivel kevés interakciója volt a többi szereplővel, így nem is igazán tudtam, hogy a készítők mit akarnak kihozni belőle, hogy saját route-ot kapott. De ahogy végre lehetőségem nyílt jobban megismerni, teljesen beleszerettem a végtelenül kedves és odaadó jellemébe. Poyo-poyo route-ja csak akkor oldódik fel, ha mindenki más route-ján legalább egyszer végigértünk. Bár ő sem kapott túl nagy szerepet más karakterek route-jain, de volt vele valamennyi interakciónk. Személy szerint én sejtettem, hogy nagyjából mi fogad majd az ő route-ján, de így is bőven értek meglepetések! Például az is, hogy bár ő olyan karakterarchetípusba tartozik, akik számomra nagyon érdektelenek, ám mire eljutottam a route feléig, már teljesen az ujjai köré csavart...! És mivel ez a route tekinthető amolyan True Endingnek, szerencsére választ kaptam nagyon sok engem foglalkoztató kérdésre. Sajnos nem mindenre, de a fontosabbakra igazából igen, így abszolút nem érződik befejezetlennek a játék. Illetve csak úgy általánosságban szeretném megemlíteni, mivel egészen meglepett, hogy főleg a Merry Bad Endingek kapcsán minden románcolható srác mennyire yandere-üzemmódba váltott. De azokban az endingekben tényleg nem kevés eszelős dolog történt, és én teljesen realisztikusnak éreztem, hogy amilyen extrémebb helyzetbe keveredtek a szereplők, igenis voltak, akik ennek megfelelően szintén szélsőségesebben léptek fel. Mondjuk én alapból szeretem a yanderéket, de érdekes volt látni, hogy az amúgy teljesen békés szereplőkből is miket ki nem tudtak hozni! És bár általában nem szoktam külön a mellékszereplőkről nyilatkozni, de a Forte party tagjait iszonyatosan megszerettem. Mindegy, melyik karakter route-ján voltam éppen, amint bejöttek a képbe, úgy éreztem, hogy nagyszerű helyen vagyok: barátságos és hűséges társak között. Szerintem nagyon jó volt közöttük a dinamika (jellemek terén, illetve harcok során is), ilyen party tagja én is bármikor szívesen lennék. Látvány és zene Pár csodás helyszín Arcadia világából. A játék szerintem nagyon szép látványvilággal bír. A karakterdizájnok már a borítón teljesen levettek a lábamról, de játék közben csak még inkább beléjük szerettem. Ha valakinek ismerős lenne a stílus, akkor azért, mert Kuroyuki volt az artist, aki olyan címeken is dolgozott, mint a Black Wolves Saga és a Gekka Ryouran Romance. A szereplők mellett érdemes szót ejteni a helyszínekről is: bár a való világ háttereit is nagyon szerettem, ám főleg Arcadia volt tele rendkívül látványos, részletgazdag helyszínekkel. Nem is tudnék kedvencet választani, annyi gyönyörű helyen megfordultam a játék során. Bár a szörnyek is szépen el lettek készítve, sokszor eléggé repetitívnek érződtek. Örültem volna, ha többféle mobot és bosst is tesznek a játékba, hogy ne mindig ugyanazt az öt-hat lényt kelljen nézegetnünk. Ami pedig szerintem külön kiemelendő, hogy a játék mennyire dinamikus volt! A szereplők pislogtak és a szájuk is mozgott, ha beszéltek, illetve a rajzaik is kissé pulzáltak (nem ténylegesen mozogtak, de a lélegzés látszatát keltették). Ugyanez igaz a hátterekre is: mindig volt, ami minimálisan meg volt animálva rajtuk (akár az ég, vagy sokszor pislákoltak a fények, lehetett látni a felhőkön átszűrődő fénysugarakat stb.), emiatt minden annyira élőnek és mozgónak hatott. Az egyedüli panaszom a CG-k miatt lehet, néha kicsit kicsavartnak tűntek a pózok, vagy egyszerűen laposnak tűntek az illusztrációk. De egyébként ezek is nagyon szépek lettek, és voltak közöttük kimondottan dinamikus darabok is. A zenék általában tetszeni szoktak az otomékben, de nem fognak meg túlzottan. Ehhez képest a Period Cube szerintem hihetetlen erős zeneileg! A rengeteg, gótikus hangzású dallam nagy kedvenc volt nálam, főleg a harcok alatt felcsendülő, epikus dalok (mint például ez). Ez azon kevés otomék egyike, amikben szerintem nagyon jellegzetes a zene, és sokszor csak azért is elindítom a játékot, hogy a beépített zenelejátszóján hallgassam a jobbnál jobb dalokat. Összegzés A Period Cube egy érdekes világban játszódó, nem megszokott témákkal foglalkozó, de sokszor igencsak elvont otome. Akit érdekelnek a videójátékok vagy a fantasy elemek, azoknak mindenképpen érdemes lehet tennie vele egy próbát. A játék maga nem túl hosszú, de kimondottan tartalmas, és a sokféle srác közül bizonyára mindenki tud találni magának olyat, akit rendkívül megkedvel. Bár a játék története helyenként furcsa tud lenni, ám az erős zeneiség és hangulat segíthet átlendülni a játék esetleges hibáin vagy gyengeségein.
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|