A továbbiakban pár gondolatot vagy érvet szeretnék felsorakoztatni amellett, hogy miért is jók (vagy legalábbis nem rosszak) a főszereplők az otogékben. Nyilván ezekkel lehet egyetérteni vagy esetleg nem, kommentekben szívesen olvasok a ti meglátásaitokról is! 1. Van, aki a helyükbe képzeli magát Ez szerintem elég egyértelmű, de mindenki másképp játszik játékokat, és ez alól az otomék sem kivételek. Vannak ugyanis olyan játékosok, akik szeretik magukat a főszereplő helyébe képzelni, és úgy tudják igazán átélni a történéseket. Részben ezt szolgálja az is, hogy a játékok jelentős része a főszereplőnő E/1-es narrálásában íródott. Mivel azonban egyszerűbb olyan helyébe képzelned magad, aki nem rendelkezik erős személyiségjegyekkel (avagy nem túl egyedi), így nem meglepő, hogy sok MC egészen sablonosnak hathat. Én speciel inkább érzem magam olvasónak, akik igyekszik segíteni az MC-t a túlélésben (és persze a románcok során), mintsem játszok úgy, hogy a főhősnő helyébe képzelem magam, így meg tudom érteni, ha valaki zavar az erős jellem hiánya. De attól még messze nem minden MC egy teljesen üres kancsó. 2. Nem a nyugati olvasók a célközönség
3. Önmagukhoz mérd őket, ne magadhoz! Bár sok főhősnő tud tényleg szerencsétlen lenni vagy béna döntéseket meghozni (sőt tényleg vannak butuskák is), de még a kissé "gyengébb" karakterek esetében is megfigyelhetünk fejlődést. Van, hogy ez időbe telik, illetve bizonyos hatások (környezet, más szereplők) különféle mértékben tudnak erre hatni. De aki nem akarja észrevenni a fejlődésüket, esetleg magához hasonlítja őket (aminek aztán se alapja, se értelme), az nyilván nem fogja észrevenni, mennyit tudnak változni - sokszor igen pozitív irányba. Számomra az otomézés egyik meghatározó élményfaktora azt látni, hogy egy akár esetlen karakter mennyire erőssé tud válni idővel (például Cardia tipikus példája ennek), vagy hogy igenis képesek átlépni a saját határaikat és bővíteni a saját horizontjukat (Liliana világképe például nagyon is kitágul, ahogy egyre inkább megismeri a bűnözők világát). Ráadásul mindenkinek vannak gyengéi és erősségei. Ahelyett, hogy a hibát keressük valakiben (legyen az kitalált vagy valós személy), miért nem próbáljuk inkább a lehetőségeket és az erősségeket meglátni bennük? Értem én, az alázat és az érzelmi intelligencia nem olyan látványosak, mint egy-egy hangos visszaszólás vagy egy határozott kardrántás. De szavakkal és kedvességgel ugyanúgy meg lehet menteni valakit, mint azzal, ha fizikailag erősek vagyunk és határozott a jellemünk (nyilván más élethelyzetekben, de talán érthető, mire gondolok). Meg amúgy is, ha túl badass a főhősnő, az elvenné a lehetőséget a srácoktól, hogy ultramenők legyenek! 4. A biztonságból könnyű beszélni
Azok, akik azt hirdetik, ők mennyivel jobban reagálnák le ezeket a helyzeteket, szerintem fel sem fogják, mennyire végtelenül ijesztő és életveszélyes egy-egy ilyen szituáció... és véleményem szerint butaság lenézően állni egy otome game főszereplőnőjéhez csak azért, mert az nem egy harcedzett amazon. Mint feljebb is írtam, nekik ugyanúgy vannak pozitív tulajdonságaik, ezeket lenne jó többször észrevenni/megfelelően értékelni. Hiszen alapvetően senki sem csak jó vagy csak rossz. 5. A negatív kritikát is lehet igényesen tálalni
(Ezt mondjuk szerintem általánosan jó lenne megszívlelni minden kapcsán, ami szubjektív/véleményen alapul. Csak azért, mert nekünk tetszik/nem tetszik valami, miért kellene másokban kellemetlen érzést kelteni, ha ők esetleg nem értenek velünk egyet?) Hát ennyi lett volna a kis összegzésem. Igazából nekiállhattam volna konkrét szereplőket elemezni, de az nagyon spoileres lett volna, így csak általánosságban szerettem volna beszélni egyes jelenségekről, amelyeket jelentősebbnek vagy visszatérő elemnek látok az MC-ket bántó kommentekben. Nyilván mindenki el tudja dönteni, hogy neki melyik karakter tetszik vagy melyik nem, én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy sokszor azért nem tetszik nekünk valami, mert nem értjük. Vagy nem ehhez vagyunk szokva, túlzottan magunkból indulunk ki stb. De attól még nem érdemes általánosságban utálkozni szegény MC-kkel (vagy bárki mással). Főleg, hogy sokszor maga a játék írása/sztorija nem bontja ki eléggé a szereplőt vagy ad neki lehetőséget, hogy kicsit aktívabb résztvevője legyen az eseményeknek. Ez meg nem a karakter hibája, hanem kvázi az íróé.
Nektek van kedvenc MC-tek? Ha igen, ki az, és miért szerettétek meg? Ugyanígy érdekelne az is, hogy ha van olyan főhősnő, aki nem szimpatikus, miért éreztek vele kapcsolatban így? (Amennyire lehet, légyszi, jelöljétek a spoileres válaszokat, hátha olyan olvassa a kommenteteket, aki az adott játékkal/karakterrel nem ismerős!)
0 Comments
Leave a Reply. |
Bejegyzésajánló
Rovatok
🎮 Játékbarlang 🎮
[PSV] Dance with Devils
Mage ⏸️ Urie ✓ [PSV] Diabolik Lovers Limited V Edition
Kanato▶️ Ayato ✓ 📱 Mobilos kedvencek 📱
Chain Chronicle (JP)
Barátkódom: 152,442,002 For All Time (CN)
Barátkódom: 0976818705 Twisted Wonderland (JP)
Barátkódom: pbXZPsP6 Blogbanner
Archívum
May 2024
Kategóriák
All
|